Fényvillanásoktól
szépül az arc bőre

Nem állítom, hogy megszépültem karácsonyra. Azt se, hogy az újévet ránctalanul kezdem. Annyi történt csupán, hogy hallottam egy eljárásról, ami felkeltette az érdeklődésemet. És ami számomra lényeges: el se kell hagynom érte „fatornyos hazámat”, a harmadik kerületet.

Tudom, hogy sokan úgy járnak kozmetikushoz, mintha pszichológushoz mennének. Elmesélik az életüket, boncolgatják a problémáikat, együttérzést várnak. Én nem teszem. Amit magamról mondhatnék: unom. Viszont nőként is, újságíróként is érdekelnek az új eljárások. Befekszem a kezelőszékbe, becsukom a szemem, és azt kérem: Zsuzsa, mesélj!
Mert kozmetikusom, Gallai Zsuzsa szenvedélyesen szereti a szakmáját. Ismeri és alkalmazza a legújabb eljárásokat, kiállításokra jár itthon és külföldön, tanított egy csomó kozmetikus iskolában. Még most is tanít elektrokozmetikát, szakmai ismereteket és gyakorlatot a Semmelweis Egyetem egészségügyi szakkozmetikus szakán és az Ipartestület iskolájában. A többit abbahagyta, mert úgy látta, a növendékek nem elég elhivatottak. Nem is szerettek nála vizsgázni, túl szigorúnak tartották. A vendég számára viszont garancia az igényes kozmetikus.
Szóval Zsuzsa legutóbb a PhotonJet harmadik generációs IPL berendezéséről mesélt.
- A szelektív foto-thermolízis elvén működik. Ez azt jelenti, hogy a speciális fényforrásból származó rövid, de nagyenergiájú fényimpulzus elnyelődése során a fényenergia hőenergiává alakul át -, felhevítve és semlegesítve a szőrszálat, illetve - beállításoktól függően - a pigmentfoltokat, és a seprűereket. Van egy bőrfiatalító funkciója is, a fotorejuvenáció: a hő aktiválja a kollagén és elasztin rostokat, ezáltal a bőr feszesebb, ránctalanabb, fiatalosabb lesz. Öt-hat kezelés szükséges, az eredmény fokozatosan mutatkozik meg.
Engem ez érdekel. Nem várok csodát, minden apró változásnak örülni fogok. Vannak megpattant hajszálereim, pigmentfoltjaim, orrnyergemen egy gyerekkori baleset hege, a szarkalábakról már nem is beszélek.
Első alkalommal csak próbavillantásokra megyek. Előtte kitöltünk egy kérdőívet -, bőrtípusomat meghatározandó. Mikor égtem le utoljára? Intenzív napozás után kipirosodik-e a bőröm, mennyi idő múlva barnul meg? – és hasonlók. Nagyon össze kell szednem magam, hogy válaszolni tudjak, mert ki emlékszik már arra, amikor fényvédelem nélkül ment napra, és mondjuk 11 és 3 között is ott volt?! Az utolsó tíz esztendőben biztos, hogy ilyesmi nem fordult velem elő. Valahogy csak a végére jutunk. Mindez annak eldöntéséhez kell, hogy milyen tartományban kezdjük a kezelést.
Arcon, nyakon, dekoltázson kapok különböző erősségű villantásokat. Nincs más dolgom, mint megfigyelni, melyik zóna pirosodik be. Egy hét múlva találkozunk.
A következő héten kezdődik a kezelés. Bár fiatal koromban elég sokat napoztam – mit sem hallottunk az ózonlyukról! – érdekes módon, az arcbőröm nem károsodott. A dekoltázsom annál inkább -, nyilván, mert ott a legvékonyabb a bőr. Tehát ott kezdjük, a gép 31-es erősségre van beállítva, majd nyakon, arcon folytatjuk immár 33-as erősséggel. Előtte persze arctisztítás után egy olyan hűsítő zselével kennek be, ami egyúttal kontaktgél szerepet is betölt. Ha lenne dekor- vagy sminktetoválásom, arra fényvisszaverő, vastag fehér krém kerülne. De nincs.
Mit érzek? Mintha befőttes gumival pöckölgetnének. Nem fáj, néha kicsit csíp. A villanásokat még vizes vattakorongon és sötét szemüvegen keresztül is észlelem. A kezelés háromnegyed óráig tart, mivel a kezelőfej 2,8 négyzetcentimétert fog be egyszerre. A gép okos, mint egy taxióra. Számolja a villanásokat: a kezelési díjat ez alapján számolják ki.
Végezetül 50-es faktorú fényvédő krémet és színezett hidratálót kapok. Nem gondoltuk, hogy ilyen verőfényes lesz a november. Azt is tudom, hogy az őszi napnak már nincs ereje. Csakhogy én túl sokat vagyok levegőn a kiskutyával, nem tudok elbújni előle.
Amikor elhagyom a kozmetikát, jólesően bizsergek. Olyan érzés, mint tavasszal, az első napozás után. Néhány óra múlva pedig úgy nézek ki, mint aki pár percet szoliban töltött. Nem baj.
Másnap interjúm van egy olyan színésznővel, akivel nagyon rég találkoztam. – Jól nézel ki! – üdvözöl. Kivételesen elhiszem az udvariassági formulát. Várom a következő alkalmat.

Gönczi Annamária /HÖLGYVILÁG/