Szépítkezési praktikák rövid áttekintése I. rész

 A  szépség, a szépítőszerek és szépítkezési praktikák rövid áttekintése  I. rész

 A szépség fogalma:

Mielőtt rátérnénk, a kozmetikára járjuk körül a szépség fogalmát. A szépség fogalmának meghatározása sok fejtörést okozott az emberiségnek.

Az ókorban a tudósoknak az volt a véleménye, hogy a szépség a természet ajánlólevele.

Immanuel Kant (1724-1804) nagy német filozófus definíciója jóval tárgyilagosabb:

„ Szép az, ami érdek nélkül tetszik” Bár ez is vitatható, hiszen ha egy nő szép, a férfiak részéről nem biztos, hogy érdek nélküli az érdeklődés.

Az ízlés történelmi korok és népcsoportok szerint is nagyon különböző. Néhány példa legszélsőségesebb közül: a közép- afrikai néger törzsek a  tányérajkú, vagy a gyűrűk segítségével elért különlegesen hosszú nyakú asszonyok, a japán nőknél évszázadokon keresztül  a mesterségesen kicsi láb jelentett egyet a szépséggel . A történelmi korok ízlésének is vannak szélsőséges példái: A barokk korban a mai szemmel már kövérnek mondható, dús hajkoronájú nő volt az ideális. Néhány száz évvel ezelőtt, ezzel teljesen ellentétes angol női ideál, a törékeny alkatú, áttetszően sápadt bőrű, a homlok feletti haj kopaszra vágásával elért mesterségesen magas homlokú nő volt a szépségideál.

A kozmetikai múlt, jelen, jövő

Az ősember kozmetikája:

Az embernek a szépségápolásra való igénye több tízezer éves múltra tekint vissza. Ez a szám nem tévedés, mert a kőkorszaki ember barlangjában már találtak olyan festékmaradványokat, amelyekről kiderült, hogy ősapánk nemcsak a barlang falát, hanem önmagát és élete párját is díszítette.

Az ókor szépségápolási szokásait és anyagait több írásos és régészeti forrásból is megismerhetjük.

A legrégebbi kozmetikai feljegyzés az i.e. 1500.ik évből származó egyiptomi Ebers papyrus, melyben hajfestő szerekről, arcfestésről, ráncosodás-elleni szerekről, sőt, fogmosó, szájillatosító pasztillákról is olvashatunk.

Az egyiptomi királynő, Kleopátra szépítőszereiről, szokásairól már mindenki hallott.

A kínaiak ugyanebben az időben már nemcsak festékeket és egyéb titkos recepttel készülő kozmetikumokat használtak, de a masszázst is alkalmazták és nagy ügyességet igénylő, fonálhurokkal szőreltávolítást is végeztek (ezt a mai napig alkalmazzák az arab nők is).

A kozmetika történetének egyik nagy kincsestára a biblia.

 Itt olvasható, hogy Esztert mielőtt bement volna Ahasverus királyhoz az asszonyok 12 hónapig szépítették: hat hónapig mirtusz olajjal és hat hónapig illatos szerekkel és asszonyi szépítő szerekkel.

(Ez a ma divatos nagy átalakítás ókori elődje, bár arról nincs információnk, hogy milyen volt Eszter a szépítés előtt)

A bibliában szereplő  leghatásosabb kozmetika eszköz az előírásos fürdő volt.

A fürdő kultúra elterjesztése a görögök érdeme, amivel nemcsak a szépség, de az egészség kultúrájának alapjait is lerakták.  Mai napig közismert:”az ép testben ép lélek” mondásuk. A nagy görög hőskölteményben, az  Odysseában visszatérő jelenet a hősök fürdője és testük bedörzsölése olajokkal és kenőcsökkel, de említést találunk benne porított növényekből készült illatos izzadást gátló szerekről is.

A görög kultúrával együtt a szépségápolás tudománya is elerjedt a Földközi-tenger melléki országokban. Minden akkori művelt nép ismerte a görög recegyűjteményeket. Ezek főleg a római birodalomban, azon belül is főleg Rómában voltak igen népszerűek.

A kor ismert költői: Ovidius, Catullus, Petronius némi iróniával, olykor még versben is megénekelték, hogyan fest egy római dáma egy napja miután este fáradtan hazatér a mulatságból: először is a rabszolgalány elkészített és éjszakára feltett egy kenyérmorzsa és tej keverékéből készült arcpakolást, amely reggelre megsavanyodott és utálatos kéreggé vált, amit vízzel vagy illatosított szamártejjel kellett lemosni, illetve le is lehetett dörzsölni, (mint egy mechanikai peelinget).

 A pakolás eltávolítása után következett a púder, amely krétából, vagy ólomfehérből, és nílusi krokodil porított ürülékéből készült.

Ezután következett a színező nappali krém, amiben volt mirha, kömény, szárított rózsalevél, ammóniák-só, növényi nyák. A költő szerint bőrfestő hatása elég tartós volt.  Majd a szempillákat megfestették antimonnal (vegyületeinek   az arzénhoz hasonló mérgező hatása volt)

Az ősz haj festésére diófőzetet, szőkítésre leginkább lúgos, szappan-szerű anyagot és timsót használtak, de gyakran a germán rabszolganők szőke hajából készített parókát hordtak.

 A kézpuhításra használt gyapjúzsír birka szagától elég nehéz volt megszabadulni. A költő még azt is leírta, hogy a római szépségeknek nem ritkán felfordult a gyomruk a szagától (aki már szagolta a gyapjúzsírt, tudja, hogy ebben nincs semmi túlzás.) Hiába használták a kecskefaggyúból és bükkfahamuból készült kitűnő tisztító hatású szappant, mert a szaga ennek is kellemetlen volt.

A szépítkezésben a legfájdalmasabb a szőrirtás volt. A hajon kívül minden szőrt illett eltávolíttatni nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is! Íme, a nemek közötti  egyenlőség szép példája!

Ehhez különböző eszközöket használtak: borotvát, csipeszt, horzsakövet vagy gyantatapaszt. Fájdalom nélküli szőrvesztésre is volt lehetőség egy arzén és kén tartalmú kenőcs formájában, ami azonban gyakran okozott bőrgyulladást, olykor mérgezést. Már csak a műszemöldököt kellett felragasztani,( azt nem tudni, hogy mi történt  a saját szemöldökükkel, valószínű, hogy az antimonnal való festés mérgező hatására kipusztultak) aztán a szájra egy kis kármint vagy cinóbert tenni és már indulhattak a következő éjjeli mulatságba.

Az ókori szépségápolásnak jelentős irodalma is volt. Egy Crito ( ejts: krito) nevű orvos négykötetes monográfiát írt a kozmetikáról, amelynek ilyen fejezeti voltak: hajápolás, hajfestés, hajhullás megakadályozása, arcápolás, ránctalanítás, tiszta arcbőr védelme, szemöldökfestés, szempillafestés, orrdugulás elleni szerek, fogtisztító szerek,stb.

Az illatszerek használata a görögöknél és a rómaiaknál annyira elterjedt volt, hogy Athénban a túlzások miatt Solon az illatszerek árusítását a férfiak számára megtiltotta. A rómaiak nemcsak a testüket, fehérneműjüket, és ruhájukat, hanem ágyaikat, sőt kutyáikat és lovaikat is illatosították.

( Nincs ebben semmi rendkívüli, az elmúlt évszázadokban szárított levendulát tettek a szekrényekbe, amivel nemcsak a ruhákat illatosították, de a molyokat is távol tartották. Napjainkban a ruhák, ágyneműk illatosítását az öblítőkkel oldjuk meg. Kutya-macskaillatosítók is vásárolhatók a szaküzletekben.)

A  2. században Galenus római orvos állította elő a mai napig klasszikus cold krémként ismert eredetijét. Főbb összetevői, a méhviasz, mandula olaj és víz (rózsavíz) volt, de mivel nem tartalmazott emulgeátort, ezért a bőrre kenve szétvált a zsíros és a vizes fázis, ez utóbbi párolgása hűsítő hatású volt, ezért neveztek hideg krémnek. Mivel a szépítőszerek árusítása igen jövedelmező volt, ezért sok szélhámos árusított különféle „csodaszereket”. Galenus külön értekezésben próbálta felvilágosítani a hiszékenyeket (nem sok sikerrel), hogy nem lehet, hogy ugyanannak a szernek egyidejűleg egymással ellentétes problémára jótékony hatása legyen.

Sajnos naponta tapasztalhatjuk, hogy jó marketinggel az ilyen kozmetikai „csodaszerek” ma is eladhatók.

A középkor (5-15. század)

A korai középkorban a tudomány hordozói az arabok voltak. Az alkohol előállítására, lepárlására is az arabok jöttek rá, maga az elnevezés is arab eredetű: al-kohol =lényeg. Híressé vált orvosuk, Avicenna több szépségápolási recept szerzőjeként is ismerté vált. Nemcsak Avicenna tudományos műveiben, hanem az ”Ezeregyéjszaka” csodálatos mesegyűjteményében is gyakran találkozunk kozmetikai receptekkel. Csaknem minden mesében a vendéglátás azzal kezdődik, hogy a vendég fürdőt, illatos olajokkal való masszázst kap, és mindig hangsúlyozzák az egészség és a szépség közötti összefüggést.

A „sötét középkor”elnevezés elsősorban Európa népeinek higiéniai viszonyait jellemzi, mivel tisztaság dolgában, főleg a fürdők használatában messze elmaradtak az ókor kultúrnépeitől. A középkor aszkéta gondolkodása nem kedvezett a test kultuszának. A középkor embere azt hitte, hogy Istennek tetsző életet csak úgy élhet, ha minden figyelmét kizárólag a lelkének tisztaságára fordítja és a testére ügyet sem vet.

Hívő emberek csak ritkán fürödtek, sőt egyes szerzetesrendek tagjai csak az év bizonyos napján pl. csak pünkösdkor és karácsonykor. Ehhez az is hozzájárult, hogy a római császárság idején a közfürdők orgiák színhelyévé váltak és ezért is volt ennyire ellenszenves az őskeresztényeknek.

 De a mindennapi mosakodást sem vitték túlzásba, mosdótálat nem használtak, hanem korsóból egy kevés vizet öntöttek a tenyerükbe és ezzel nedvesítették be az arcukat. Mindezek eredménye volt, hogy egymást követték a járványok (kolera, pestis).

Amikor a germánok a népvándorlás alatt megismerkedtek a római fürdőkkel és a keresztes hadjáratokban résztvevő európaiak találkoztak a keleti fürdőszokásokkal, a fürdő kultúra átmenetileg ismét fellendült.
 A 13-14. században a férfiak és nők együtt fürödtek, így a közfürdő ismét az erkölcstelen kicsapongások színhelye lett és ráadásul a szifiliszfertőzés terjedését  is rendkívül megkönnyítette. Emiatt a közfürdők látogatottsága nagyon lecsökkent. Tisztességes nő egyáltalán nem látogatta a fürdőket.

A 15. század vége felé a hajózás, a kereskedelem fellendülése magával hozta a Keletről származó fűszerek, illatanyagok elterjedését.  A szépítőszerek előállítása és használata az európai hajózás központjában, a virágzó velencei köztársaságban indult el. A korabeli festményeken látható vöröses szőke hajat a keletről hozott hennával érték el.
Ebből az időből származik a pomádé (pomme= alma franciául) szó is, ami a saját nedvében párolt almából és fahéjból készült, és a hajtincsek illetve a frizura rögzítésére használták.
Ekkor  indult meg a valódi szappangyártás is Marseille-ben.

Az újkor kezdete: rokokó és reneszánsz (16-18.század)

A 16. században, a parfümgyártásnak köszönhetően Franciaország lett a szépségápolás központja.

A szó az illatos füstölőszerektől származik (latin:per fumum =füst által).

 A kozmetika, mint takaró és elfedő mesterség csúcspontját XIV. Lajos, a Napkirály uralkodása alatt érte el. Ebben a korszakban, amit rokokó korának is ismerhetünk a fürdés helyett a rizsporral készült púdereket használták, a mosdatlanság, ápolatlanság kellemetlen szagának elfedésére pedig jó szolgálatot tettek a parfümök. Az arcfestéshez a piros minden színárnyalatát használták,(még a gyermekek arcát is rúzsozták). A mosdatlanság okozta pattanások, pörsenések, kiütések elfedésére használták a „szépségtapaszokat „, amelyek bőrre ragasztott tafotából készült fekete pöttyök voltak, méretük és formájuk is különbözött, volt csillag, félhold, sőt olykor apró figurákat, kocsikat ábrázoló is, az elrejtendő problémától is függően. Egy korabeli feljegyzés szerint volt olyan hölgy, akinek az arcát, nyakát, karját és dekoltázsát több 10 szépségtapasz díszítette! A flastromoknak a helye is jelentéssel bírt, ezt akár flastromnyelvnek is nevezhetjük. Ebben az időben viselték az olykor több kg-os parókákat, amely alatt megbújó tetvek okozta viszketés ellen hosszú nyelű fésűvel való vakarással védekeztek.

 A Versailles kastélyban, a Napkirály udvarában annak ellenére, hogy kb. négyezren éltek nem volt semmilyen illemhely. Valamennyien a lépcsőfordulóra leszórt szalmára végezték a „dolgukat”. Nem csoda, hogy az udvartartás tagjai közül többen áldozatul esetek az időről időre kitörő járványoknak.

A Napkirály fogai 24 éves korára olyan rosszak voltak, hogy a nagy vacsorák előtt az udvari orvos viasszal tömte be a fogában lévő lukakat és azért találták ki a potage-t (potázs), a passzírozott zöldség leveseket és a hús pástétomot (a finomra összevagdalt húst), mert ezeket nyilvánosan is könnyen el tudta fogyasztani.

 A kastély kertjében az 1200 szökőkút 20 percig tartó működéséhez 30 napon keresztül Párizsból, a Szajnából lajtos kocsikkal hozták a vizet ezért nem csoda, hogy a mosakodásra már nem maradt elegendő.  A palotában egy fürdőkád volt, amelyben a király évente legalább egyszer nyilvánosan megfürdött, erre az eseményre meghívókat küldtek szét.

Franciaországban a túlzásba vitt „szépségápolásnak” az 1789. évi forradalom vetett véget. Az 1800-as évektől Pierre le Conte orvosnak az a kijelentése, hogy szépség az egészség megnyilvánulása és a

Szépítőszerek olyanok legyenek, amelyek a bőrre és az egészségre nem károsak és a bőrt inkább megvédik, egyre népszerűbb lett.

Közben Angliában, Németországban és Európa más országaiban is elterjedt a szépségápolási termékek krémek, arcvizek, kölnivizek használata, mivel Kölnben az olasz származású Johann Maria Farina előállította a kölnivizet, amivel beírta nevét a kozmetika történetébe.

folytatása következik.......