Az év végi
vizsgák közeledtével, valamennyi vizsgafeladattal kapcsolatban több kérdés
merül fel az oktatók és a tanulók részéről egyaránt. A leggyakrabban felmerülő
kérdésekre szeretnék most választ adni azzal, hogy közzéteszem azt az anyagot, melynek
előkészítésében az ország minden részéből 70 kozmetikus tanár és oktató vett részt,
és amit 2012-ben a BKIK és a MKIK közös szervezésében történt egyeztetésen
hagytak jóvá az azon résztvevő szakemberek pontosan azért, hogy a vizsgakövetelmények
az egész országban egységesek legyenek!
Ebből idézek
néhány idevonatkozó részletet:
A szakmai vizsgáztatás
jelenleg érvényes szabályai
Vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok felkészítése a
megváltozott szakmai vizsgáztatás és a Szakmai és Vizsgakövetelmények alapján
A gyakorlati vizsgákon
használható:
minden professzionális, Magyarországon forgalmazott, OÉTI regisztrációs
számmal rendelkező termékekkel lehet vizsgázni, amellyel az alapkezelés
összes műveletét el lehet végezni. Tehát minden egyes műveletre a választott
cég termékeit kell alkalmazni! A fertőtlenítésnél elfogadható más anyag is
pl: H2O2, teafaolaj, Octenisept, stb.
A vizsgára csak az eredeti
csomagolásban lévő kozmetikum hozható, melyen olvashatók a pontos összetevők,
OÉTI szám és a kozmetikum lejárati ideje.
A műveletek sorrendje részben
kötött, indokolt esetben felcserélhető pl. az összehúzó nyugtató pakolás és
a tápláló pakolás.
Hatóanyag: 2-4 (táplálónál max.
5-6), AZ, AMI HAT az adott műveletben. Tehát az arctejben a tisztító
anyag stb.
Gyógynövények esetében 1-3
hatóanyag legyen kiemelve és beírva a növény neve mögé. Azok a hatóanyagok,
amelyek HATNAK. Hozzáfűzés: Amennyiben a terméken a gyógynövény
hatóanyaga szerepel (pl.: alfa- bisabolol, azulén stb., akkor azt tüntesse fel
hatóanyagként természetesen)
Helyspecifikus pakolás –
táplálónál legalább 3, összehúzónál is lehet több, de nem szükséges! SORREND –
felcserélhető megfelelő indokkal
Pakolás: NEM lehet
arckrém, állagát tekintve lehet
krém, paszta, zselé (csak akkor, ha más műveletnél pótoljuk a
hiányzó zsíranyagokat, ha szükséges zsíranyagot pótolni!), de ebben az esetben
a tubuson, tégelyen a feliratból is ki kell, hogy derüljön, hogy maszk.
Otthoni ápolás (konkrétan
megnevezve a termékeket!), életmód tanácsadás
Borogatás:
nem kötelező felpuhító krémmel
alákrémezni, amennyiben masszázs után történik a borogatás.
3 réteg (meleg felpuhító teából
készült oldat, folpack, száraz törölköző).
Masszázs:
Masszázskrém + olaj (ha szükséges),
mártogatás megengedett.
Masszázskrém külön tálkában.
Iskolamasszázs mozdulatok (nincs
kulcsolás és szabálytalan mozdulat).
A masszázs ideje kb.20 perc: 10 perc
összefüggő, bőrtípusnak megfelelő mozdulatok túlsúlyban, 10 perc iskolamasszázs
mozdulatai a vizsgabizottság kérésére.
Pakolás felvitele hely specifikusan:
Lehet kézzel, spatulával, ecsettel, a
lényeg, hogy mindenhol egyenletes vastagságú legyen. Díszítő sorminta ne
legyen:
Nem kell külön tálkából felrakni, de
tenyérbe ne rakja a vizsgázó, max. kézfejre. Oda-vissza spatulázás, ecsetelés ne
legyen. (Vendég-tégely- vendég, stb.)
Dekoltázsra és a vállra is kell
pakolást feltenni
Arcnál fültőig, hajtőig.
fejpánt ne legyen összekenve.
Egyéb, a
szakmai vizsgával kapcsolatos megállapítások
Névkitűző legyen a vizsgázókon és
a vizsgáztatókon is.
A vizsgán ne a termékcsalád
döntsön!
A vizsga időtartamát úgy kell
beosztani, hogy minden vizsgázóra azonos időtartam jusson pl.a saját vagy az
idegen modell diagnosztizálásának ismertetésekor
Asztali díszek ne legyenek: az
asztal legyen higiénikus és a szakmaiságot tükrözze.
A vizsgázó öltözékének, teljes
megjelenésének meg kell felelnie, a kozmetikus szakma higiéniai és
balesetvédelmi előírásainak, fehér, rövid ujjú munkaruha (köpeny vagy tunika
+hosszú nadrág), fehér, elől zárt papucs+ fehér cérna zokni,
A kéz higiéniája: gyűrű, óra, karkötő nélkül, rövid, kerek,
lakkozatlan körmök,
Összefogott, rendezett frizura, amit nem kell igazgatni.
A vizsgára hozott textíliák,
fehérek, makulátlan tiszták legyenek (egyszer használatos is megengedett)
A munkanaplót írja alá a mester.
Csak az a munkaművelet értékelhető,
ami elvégezhető, pl. ha nincs mit szedni a szemöldökén, az nem értékelhető,
stb.
A modellel szemben támasztott kritériumok:
Valamennyi vizsgafeladat
bemutatható legyen rajta
Nem lehet aknés
Nem lehet rosaceás
Nem lehet semmilyen fertőző bőrproplémája
Nem lehet sminktetovált, a kitakart
területeken nem lehet tenyérnyinél nagyobb tetoválás)
A vizsgaterületen lévő piercinget ki kell venni
Nem lehet 18 év alatti
Ezen a megbeszélésen részletesen meghatározásra került
valamennyi vizsgafeladat, vagyis a kezelési terv összeállításának, a szempilla,
szemöldök festés értékelésének szempontjai is. Ha igény van rá, akkor ezeket is
ismertetem.